Kína kontra Egyesült Államok

Kína kontra Egyesült Államok


Mindenek előtt elnézést a hosszú hallgatás miatt, de a Chinafordinner egy nagyon zsúfolt és utazásban eredményes szezont zárhatott, aminek még korán sincs vége!! (Hoppá, csak győzzétek kivárni!) Olyan jól sikerült ez a 2 hónap, hogy gyakorlatilag egymást is alig láttuk ez idő alatt. De a hallgatásnak meg van a gyümölcse, mert így van miről írni a kedves nagyérdemű örömére!

Prológus:

Tudom, hogy az összehasonlításokba bele szokott törni a bicskája a bloggereknek, mégse hagyhatom ezt a témát parlagon. A cikket már a Chicago O’Hare Reptéren elkezdtem írni, és a kellemes 14 és fél órás Shanghai-ba tartó repülőúton folytattam, merthogy ugye időm az volt gondolkozni is, és írni is…

Az USA-ban majd három hetet töltöttem, mikor Wandát mentem meglátogatni. Ez idő alatt megjártuk Buffalot, Torontot, New Yorkot és New Orleanst (de ezekről majd később). Szóval volt idő és szerencsére lehetőség, hogy a pofátlanul arcba vágó különbségeken elmélkedhessek és megérjenek a gondolataim.

Itt nem a gazdasági mutatókat, vagy esetleg a szólásszabadságot mérő adatokat szeretném firtatni, mert egyértelmű – ha csak a példa kedvéért ezt a két faktort néznénk – melyikben ki nyerne.. Az összehasonlítás szubjekítv megfigyelés alapú, és ezért tessék engem nem megkövezni! Így tehát a következőkben pár eltérő és hasonló példát fogok felsorolni, ami Kína és az Egyesült Államok kapcsolatát célozza bemutatni. A mellékelt képekből egyenlő arányban találtok kínait és amerikait. Jó szórakozást!

Világok közti szakadék

Kezdjük az elején. Míg Amerikában van Kínai negyed, addig Kínában nincs Amerikai negyed. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy az USA-ban nem akadnak ki ha kínait látnak, míg Kínában egy amerikai maga a Fehér Isten. Ez a reakció viszont teljesen érthető, mivel Kínát szinte csak kínaiak lakják, és jó 5000 évig meglehetősen nagy elszigeteltségben éltek. Ezzel szemben Amerika nem állt csak amerikaiakból. Nincs is olyan, hogy amerikai, hacsak nem olyan értelemben, mint ahogy mi európaiak vagyunk. Van ott minden: ír, ukrán, olasz, holland, magyar, mexikói, bolíviai, pakisztáni, iráni afrikai és karibi. Nem is lehet felsorolni..

Mint Máté említette, már a 9. hónapban járunk, ami a kínai ittlétünket illeti. Ez alatt sok jóra és sok rosszra is volt időnk rájönni (lásd itt). Nem fogok spoilerezni de tudom, hogy a 2. részben még mik fognak szerepelni anélkül, hogy megbeszéltük volna a főbb pontokat.
Mikor a téli szünetben hazamentem a ködös, nyirkos és szürke magyar februárba az otthoniak mosolyogva hallgatták, ahogy áradozok, hogy milyen szép is minden. Milyen kedves a szemnek a táj, milyen üde a levegő, és micsoda színek vannak! Persze teljesen jogos a mostani nevetés is, hogy hogy a csudába nevezhetem a ködös telünket színesnek és izgalmasnak? Egyszerűen mert az, csak Ti nem látjátok! 🙂 És itt kanyarítanám vissza a fonalat Amerika felé ugyanis Kína után az Egyesült Államok szétfeszítően izgalmas és impulzív!

Mikor leszálltam Chicagóban az első, amit észrevettem, hogy vannak felhők. Mégpedig micsoda felhők, felhő freskó! Minden éles, és a színek telítettek. Ezt most úgy képzeljétek el, hogy örömömet leltem az Boeing gépekre festett American Airlines logóban, a reptéren dolgozó munkások neon zöld mellényében és messze az irányító torony élességében. Ez pedig csak fokozódott, a naplementével, ahogy Windy City (ez Chicago gúnyneve) örök felhő ege vörösbe borult. Nem mondom, éltem már szebb naplementéket is a hegyekben, de urbánus területhez képest felettébb pazar volt! Vagyis még a lábam sem érte az Amerikai kontinens földjét, máris szembeötlő a különbség, mármint ami a szmogot és a látási viszonyokat illeti.
A következő napokban főleg új buffaloi otthonom erkélyén és a környéken sétálva töltöttem az időt. Jó volt a hűvös, késő tavaszi, pollen telített levegőt beszívni, mert ilyen északon csak májusban érkezik meg az új évszak. Kínában rendszeresen köhécseltem. Nem sokat, de hetek óta ingerelt valami. Ez itt sem lankadt, de a harmadik-negyedik napon erős köhögés jött rám. Azt hittem a nanjingi kellemes idő után meghűltem Buffaloban, ám az orvos palánták, akikkel együtt laktam azt mondták, „Lehet végre tisztul a tüdőd!”  Furának hangzott, de láss csodát egy napi asztmás fulladozás után az utazás végéig tünetmentes voltam.. Vagyis nem volt olyan erős káros anyag input belélegzéskor, mint Kínában. Persze ez nem jelenti azt, hogy Amerikában olyan fasza lenne a levegő.. haha neeem az! Ott híréből sem ismerik az elektromos kismotorokat, amikkel idős kínai elvtársnőink egy számítógépes ügyességjátékká változtatják az utcai közlekedést. Az USA-ban Harley Davidsonokkal előzik a irgalmatlan nagy benzines csőrös kamionokat, és gigai pick up-okkal mennek a srácokért suliba. De itt is látszik mennyit jelent, hogy a kínai szénfogyasztás mennyire jelentős globális szinten. Igaz a tömegközlekedés mindkét országban döntően elektronikus buszokkal, metrókkal és villamosokkal vannak megoldva. Vagyis az szándék megvan!

Érdekesség, hogy az USA-ba költöző vagy hosszabb időn keresztül kint tartózkodó emberek, általános hízásról panaszkodnak, míg az Ázsiába látogatók inkább az ellentettjéről számolnak be. Mi sem vagyunk különbek, vékonyabbnak nézünk ki, mint 9 hónapja, pedig mozgunk, hogy legyen étvágyunk és jobb legyen a közérzetünk. Ám bármenyit is eszik a mozgás után az ember a rizses, zöldséges ételek nem fedezik úgy a lemozgott kalóriákat, mint a hazai koszt. Ráadásul sokszor az embernek nincs is kedve enni, mert látja, hogy a kétes eredetű alapanyagokból milyen ételek születnek. Ilyenkor mondják az otthoniak, hogy – Akkor főzzetek magatoknak! Hát főznénk, de a boltokban sem sokkal jobb a helyzet! Olyan alapélelmiszerek hiányoznak, mint a vaj, tej, kenyér, sajt, stb. Vagy ha talál az ember, nem olyan, hogy szívesen megenné, mivel köze sincs az európai standardnak, és mocsok drága is. A húsos, vagy halas pultokról ne is essen szó.. Nincs kedvünk semmit se venni, mert nem néz ki jól, és nem ennénk meg. Ezzel szemben a világ másik felén, a boltok egészét felvásároltam volna ha lett volna elég pénzem. Minden van, ami az otthoni boltokban – háromszor drágábban – és jól néz ki. Itt kell megjegyezzem, hogy Amerika sem fedhetetlen, hiszen a GMO lobbi itt a legerősebb a világon. Például az USA-ban már évek óta lehet génmódosított lazacot vásárolni kereskedelmi forgalomban, ami első hallásra szintén annyira összeráncolj az ember homlokát, mint a kínai élelmiszeriparról kiszivárgott hírek. Egy másik feketepont Amerikának, lévén a lakosság nagy hányada dagadt, minden zsírszegény és cukormentes, de legalábbis LESS SUGAR CONTENT. De ha a müzli vagy a joghurt így is ugyan olyan édes, akkor bizony édesítőt kell használni, ami szintén nem a hangzatos „bio” szlogen alatt fut. Egy szó, mint száz Amerikában iszonyatosan jókat ettem. Élveztem enni. Felfaltam volna Amerikát! És ez nem csak azért van, mert a boltokban az élelmiszerek úgy vannak kiállítva, hogy meg is akarom venni őket, hanem mert megbíztam a minőségben. Pontosabban megelőlegeztem a bizalmat és ez a lényeg. Sajnos ezt Kínában egyáltalán nem jellemző.

Lényeges eltérés, hogy Kínában nem érzem a természet közelségét. Még akkor sem, amikor a hegyekben vagyok. Ezzel szemben az Államokban egy parkban, de egy lakótelepen(!) is nagyobb az élet. Mókusok, nyulak, énekes madarak, kacsák és vadludak veszik körbe az embert A VÁROSBAN! Annyira jó érzés ezeket az állatokat látni, és belegondolni, hogy akkor mennyi más állat jöhet elő este, vagy a külvárosi területeken mik kószálhatnak. A kínai városok sajnos nem kedveznek az állatoknak, néha még az embereknek sem. Így a napok kicsit szürkébbek maradnak.
És azt se felejtsük el, hogy Kínában sok minden kamu, és mű hatású. Persze Amerikában is meg van a kamu, lást a las vegas-i látképet.

De Kínai nagy ütőkártyája, hogy bármerre jártunk ebben a hatalmas országban sose éreztük magunk veszélyben. Nincs az a mocskos, sötét shanghai-i sikátor, az az elszegényedett falusi közeg, vagy az a szétkokózott bulizóhely ahol bajban éreznéd magad. A közbiztonság általánosan jó, köszönhetően a milliónyi rendőrnek, megfigyelőkamrának és sokat segít a kommunista szigor és munkapolitika. Ezzel szemben a tény az, hogy Amerika tele van, hajléktalanokkal, lezüllött, alkohol problémákkal küzdő nincstelenekkel, és az hétköznapi fegyvertartás csak még nagyobb mélységbe löki a biztonságérzetet. Ez a baj a kapitalizmussal.. Nincs pénzed? –  Szar ügy, éld túl. És mi Wandával még nem is voltunk a az igazi gettókban! Csak a központ és a külvárosok határán sétálgattunk, mégis sokszor megálltak autóval és figyelmeztettek, hogy sötétedés után nem javallott az utcán maradni, főleg ha fényképezős turista vagy.

Metszéspontok

Persze hasonlóságok is vannak a két kultúra között. A legszimpatikusabb, hogy mindkét nemzet csapatjátékos. Közösségben gondolkoznak. Közös ebéd, sport, mise vagy akármilyen csoportos foglalkozás megteszi, de a lényeg, hogy sokan legyenek és együtt töltsék azt az időt. Kár, hogy ez nálunk nem jellemző. Továbbá, hogy mind a kínaiak és az amerikaiak nagyon nyitottak az újakkal szemben. Persze lehet másképpen fejezik ezt ki, de tény, hogy szeretik az idegeneket, és ezt egy jól időzített, hangos köszönéssel adják a tudtodra. Aztán rajtad áll, hogy te mennyire vagy nyitott, vagy ő rámenős.

Másik közös faktor, hogy az utcák tiszták. Igaz más- más okból. Míg Kínában közmunkások hada ügyködik, hogy a közterületeket szépen, és igényesen tartsák, az Államokban ez egy kulturális elvárás. Ám ha nem jönne össze mindenki részéről, a közmunkások itt is teszik a dolguk. Az eredmény szerencsére ugyan az, csak a hatékonyságon kell csiszolni. Ugyan ez itthon is érvényes!

De nem mehetünk el a gigantizmus mellett sem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az építészeti stílus létezik, de most a cikk kedvéért fogadjuk el. Szóval minden hatalmas. Irgalmatlan irodaházak, kórházak, felhőkarcolók, csodaszép parkok, széles utak, mega-bevásárlóközpontok, és giga-szórakoztatócentrumok lépten-nyomon. Ez kifejezetten érdekes és sokszor még szép is, főleg magyar szemmel.

Amiben szintén hasonlóságot mutat a világ két vezetője, hogy mindegyikük nagy energia fogyasztó. Vagy inkább zabáló. Egy egyszerű példa a klíma és a hűtők használata. Bár ebben valószínűleg az amerikaiak brutálisabbak, sok esetben még az arabokat is hajazzák. Az amerikai társadalom hozzászokott a jóléthez. „Mehet a klíma nyitott ajtónál, kifizetjük!” címszó mellett zajlik a kapitalista élet. Míg Kínában ugyan ez így hangozhat: „Had menjen a klíma nyitott ajtónál, már simán kifizetjük!”. Nyilván mindkét gondolkozás enyhén túlzó, de szemléltetésnek megfelel, vagyis semmi spórolás.

Örökség kezelés

Komikus ahogy Kína és az USA a történelmi hagyatékát kezeli. Ha a magyarországi történelmiséget egy 25 éves embernek feleltetjük meg a maga jó 1000 évével, akkor Kína más jóval az átlagéletkor felett, igazából emberfeletti korral, 125 éves lenne. Ezzel szemben szegény Egyesült Államok homokozó 6 éves kisgyerek szerepében tetszelegne. Mégis – és hangsúlyozom, ez a szimbolika nem az erőviszonyokat mutatja – a bölcs öreg sokkal könnyelműben kezeli a régi, becses múltat. Persze ez az „érdektelenség” történelmi és ideológiai okokra vezethető vissza, de hála a jó istennek, a tendencia változóban van, és ebben oroszlánrészt vállal, hogy a jelenlegi hatalom terjeszti a kínai igét a Nagyvilágban is (lásd Konfuciusz Intézetek). Mint mindenkit, a kínaiakat is a trendek érdeklik, és ma a trend Kína. Így az általános érdeklődés a haza kultúrája és történelme iránt is megerősödött, pláne, hogy ma már hagyják az embert érdeklődni. Bár a gondolkozásom álszent, hisz 5000 év nem semmi, és nem kis pénz kell a milliónyi jelentős templom, falrész, barlang, falu, könyvtár, erőd, szobor és papírtekercs konzerválásához, és a fenntartásról, reklámozásról még nem is ejtettem szót. Ezért is tűnik úgy, hogy az Államok jobban kezeli a szép, történelmi ereklyéit, épületeit. Gondosan kiállítják és jól dokumentálva bemutatják minek milyen szerepe volt a Nagy Amerikai Történelem alakításában, még ha csak romantikus értelemben nevezhető jelentősnek az adott szerep. Lényegesen könnyebb lenne nekünk is a dolgunk, ha csak a reformkor utáni történésekkel kellene foglalkozzunk, nem igaz? Képzeljük akkor magunk a „125 éves Kína” helyébe. Borzasztóan nagy a tudásanyag, ugyanis az ősi, rendszerető kínaiak gondosan dokumentáltak mindet, ami a birodalom területén belül történt. Ráadásul a nyelv nem sokban változott így pár extra ősi karakter ismeretében teljesen jól érthetőek az 5000 évvel ezelőtti papírosok szövegei. De mind mi, mind a kínaiak tanulhatnánk a 6 éves kisgyerektől, mert  remek összeszedettséggel, igényességgel és pazar interaktív  kiállításokkal mutatja be azt a keveset, amit amerikai történelemnek hívnak. Nem is csoda, ha minden mezei ember oda és vissza van az amerikai múzeumokért. Én sem vagyok kivétel.

De az vitathatatlan, hogy mindkét ország lakói hallatlanul büszkék múltjukra és kultúrájukra!!!

Egyértelmű győztest nem lehet kihozni, mert mindkét államnak vannak hibái és előnyei. Tény, hogy mindkét ország hallatlanul izgalmas, és az ide utazók mindenhol megtalálják a szívükhöz közelálló dolgokat, legyen az a gasztronómia, szórakoztató ipar, történelem, vagy természeti kincsek. Kívánom mindenkinek, hogy legyen olyan szerencsés mint én, és készíthessen egy hasonló listát!  Remélem megvitatjuk majd az eltérő gondolatokat egy kávé mellett!

U.I.: A következő írásokban visszafele haladok majd az utazásokkal, így legközelebb Torontoról olvashattok bővebben. Pacsi!