Kínai újév Pekingben – 2. rész

Kínai újév Pekingben – 2. rész


Peking 2.-4. nap

Ha Pekingben jár az ember a Nagy Falat meglátogatni szinte kötelező. Badaling (八达岭), Mutianyu (慕田峪) és Juyongguan (居庸关) a három leglátogatottabb szakasz Pekinghez közel. Akár magunktól, akár szervezetten indulunk el, legalább egy napos túrát érdemes tervezni. A szervezett utak 250 jüantól kezdődnek, határ a csillagos ég, tömegközlekedéssel 25 jüanból megjárjuk a badalingi részt, mivel ez mindössze 80 km-re van a várostól.

Újév második napjára a hostel nem szervezett túrát, így kora reggel nekivágtam magamtól. Korom sötétben lebalettozni az emeletes ágyról, síri csöndben öltözni és kibotorkálni kerülgetve a többiek cuccát mindig nagy kaland. Hajnali 5-kor nagy meglepetésemre mégis ébren találtam egy kanadai lányt a bárban, aki mint kiderült pár órája érkezett Québecből, és a jetlag miatt nem tudott aludni. Csatlakozott, mikor mondtam neki merre tartok.

Internetről tájékozódva hamar kiderült, hogy nem is lesz igazán nehéz eljutni a falhoz, csak a vonatra férjünk fel. A váró már fél órával indulás előtt tömve volt, mindenki futásra készen, hogy versengjenek az ülőhelyekért. Amíg nem láttam a saját szememmel el se akartam hinni, de kora reggel több száz ember futva startolt el kapunyitáskor. Végül mindenkinek jutott ülőhely, de nyáron még a mostaninál is nagyobb a tömeg akkor ha nem sietünk lehet hogy végig kell állni a 1,5 órás utat.

A badalingi szakaszhoz felvonó viszi fel a turistákat, és a helyiek szinte mind ezt választják a lépcső helyett, így ne lepődjünk meg a km-es soron a jegypénztár előtt. A sor gyorsan halad, mert a szervezett csoportoknak már mind megvan a jegye, ők csak a felvonóra várnak. A tömeget teljesen elkerülni nem lehet, de a helyi turistáknak csak a töredéke vág bele a hosszabb sétába a falon, legtöbbjük pár selfie után visszafordul a felvonóhoz, így hamar magunk maradhatunk és élvezhetjük a kilátást. A terep nehéz, a laza séta néha négykézláb kúszásba vált át, majd vissza. Játszós ruha ajánlott.

A városba ugyanazon az útvonalon vonattal, de akár busszal is visszamehetünk. A kijárat mellett pont találtunk egy buszmegállót, ami egy pekingi metrómegállóhoz vitt vissza bennünket így hát nem keresgéltük a vonatot tovább, felpattantunk az első buszra.

Este Peking leghíresebb teaházában, a Lao She (老舍茶馆) teaházban pihentünk meg, ahol a finom tea mellett a teaszertartással és a különböző teafajtákkal is megismerkedtünk. Bár a hölgy egy szót sem értett angolul, fordító programmal jól elbeszélgettünk. Nagyon népszerű hely, így érdemes már egy nappal előre foglalni, főleg ha a műsorra is be szeretnénk ülni.

A híresebbnél híresebb turista nevezetességek sora még nem ért ezzel véget. Harmadik nap a Tiltott Várost (紫禁城)terveztük megnézni barátnőmmel és szomorúan tapasztaltuk, hogy a kék ég a múlté. A távolban eltűntek az épületek a szmogfelhőben, de még közel sem volt elviselhetetlen. A Tiltott Városba napi 80.000 látogatót engednek be, a jegyek sokszor délelőtt elfogynak, így mi is ezzel kezdtük a napot, nehogy lemaradjuk. A tömeg ellenére is lenyűgöző látványt nyújtottak az észak-déli tengely mentén sorakozó díszes paloták. A palotamúzeumtól északra lévő Jingshan (景山公园dombra (Szép Kilátás-hegy) mindenképpen sétáljunk fel, mivel innen gyönyörű kilátás nyílik az egész Tiltott Városra.

Pekingben akár gyalog is minden könnyen megközelíthető, és ha lejárjuk a lábunkat mint mi is, a Beihai park (北海公园首页) tökéletes egy kis pihenésre. A hutong kesze-kusza utcáiban sok étterem és kellemes bár elbújik. Délután 5 után a Wangfujing utcát (ami a Tiltott város ellentétes oldalán van, és egy népszerű bevásárlóutca) mindenféle árus lepi el, szuveníreket, haszontalan kütyüket és akár grillezett ízeltlábúakat is lehet kapni. Az olajban sült furcsaságokat csak a külföldi turisták próbálgatják, mi is adtunk a kísértésnek, a sült tarantula szőrös, a skorpió ropogós-olajos volt. Soha többet.

A pekingi négy nap a végéhez közeledett, de még hátra volt a Nyári Palota (颐和园) és az első nap kihagyott Láma Templom (雍和). Reggel szomorkás szürke napra keltünk, igazi pekingi csúnya idő, szitáló esővel. A palota Cixi császárné nyári lakhelye volt, és a pazar díszítés árulkodik a ráköltött hatalmas összegekről. A Kunming-tó partján fekszik, és a kilátás igazán szép, sajnos a szmogban alig lehetett ellátni a tizenhét-lyukú hídig. Az utolsó állomás a Láma templom volt, ahova ezúttal könnyű szerrel bejutottunk. Továbbra is sokan látogattak el ide imádkozni, belengte a levegőt a tömény füstölő illat. Ez az egyik legnagyobb templom Pekingben és több mint egy óráig bámészkodtam, figyeltem az imádkozókat. Este csomagolás, búcsúzás, és az éjféli vonattal irány egy északnyugati kisváros, Datong.

Datong 5.-6. nap

Mivel az újévi szabadság egy hétig tartott, és Pekinget 4-5 nap alatt kényelmesen be lehet járni, még kinéztem a környéken egy másik nevezetességet is. Datong (大同) városa Shanxi megye legészakabbi városa és az ősi buddhista barlangtemplomairól híres. A yungangi-barlangok (雲崗石窟) 2001 óta képezik a világörökség részét, igencsak méltán.

A vonat hajnali 6-ra ért be a városba, és a barátságtalan -18 fok igencsak mellbe vágott. Szerencsére a hostel a vasútállomással szemben volt, így hamar bemenekültem melegedni, és várni amíg felkel a nap. Könnyű megközelíteni a várostól alig 16 km-re lévő barlangcsoportot, busszal körülbelül 1 óra. Mire kiértem már erősen havazott, de legalább nem volt olyan dermesztően hideg. Igazán különleges látványt nyújtott az összesen több mint 51000 Buddha szobrocska, az egész kicsitől a legnagyobbig, ami 17 méter magas. Datongban igen ritka a külföldi turista, így egy fél tucat családi fotóhoz pózoltam, amíg el nem fogyott a türelmem.

Visszaérve a városba sok mindent nem lehetett csinálni. Maga a város nekem nem igazán tetszett, tipikus kínai építőipari gyöngyszem, a semmiből az elmúlt 5 évben felhúztak egy Nagy Fal replikát (kivéve ahol útban volt egy épület, ott még gondolkodnak mi legyen), és az egész belvárost újjáépítették. A főtéren újévi műsor ment, ami a hideg miatt nem volt igazán népszerű, én is inkább vissza sétáltam a hostelbe.

Martonosi Dóri

 

+ There are no comments

Add yours