Fülöp-szigetek – Apoi nyugalom

Fülöp-szigetek – Apoi nyugalom


A kimerítő vulkántúra után visszatértünk dumaguetei szállásunkra, hogy összepakoljunk a fináléra: az Apo Islandre. Így összekészítettük a cuccokat, ettünk egy balutot és a rakparton potom pénzért megmasszíroztattuk magunk, hogy mégse izomlázasan lépjünk a szigetre.

Apo Island

Az Apo Island egy ici-pici vulkanikus szigetecske Negros délkeleti csücskében. Olyannyira kicsi, hogy mikor térképen megláttam, kis jelentéktelen, lakatlan szigetnek gondoltam Malatapayjal szemben. Miért mennénk ide? Igazából a “Miért ne mennénk ide?” kérdés sokkal idevágóbb! A csöppnyi sziget egy igazi Paradicsom! A 12 hektáros vulkanikus területen, egy falucska van, ahol nincs áram, így aggregátorról megy minden pár órán át délelőtt és délután, de amúgy este 9-től az egész falu sötétségbe és így nyugalomba borul. Az mellett, hogy teljes kikapcsolódást nyújtanak a fehér homokos tengerpari szállások, a sziget igazán ütős turista csalogatója a víz alatt várja az embereket. Az Apo Island a Fülöp-szigetek ezernyi kiváló merülő helyei közül is kiemelkedik, mert a parttól számított 6 méteren 99,999% bizonyossággal találkozhatsz és úszhatsz tengeri teknősökkel. Azért valljuk be ez elég menő… Persze a több fajta teknőc mellett tengeri kígyók, trombitahalak, bohóchalak, kékpalettás és sárga doktorhalak, mór bálványhalak, tengeri csillagok, sünök és korallok teszik feledhetetlenné a sznorkelezést.

Egy nap a szigeten

Reggel kipihenten, 9 óra körül ébredtünk a szállást adó Liberty Lodge and Dive egyik szúnyoghálós ágyában. A szoba minimalista stílusú, az egyetlen izgalmas benne az a 15 centis gekko, aki szorgosan ette a legyeket és szúnyogokat a falon, amíg mi az igazak álmát aludtuk. A Liberty teraszán egy filippín reggeli, vagy mangós palacsinta mellett elolvastuk a reggeli híreket és töltődtünk a tenger és a hajók látványában. Majd lassan lementünk bérelni egy szemüveget és egy pipát, hogy a habok alá merhessünk és elkezdjük a teknős vadászatot. A meglepő, hogy abban a sekély – úgy 4 méteres, de helyenként nem volt 2 méter –  kristálytiszta vízben is nehéz megtalálni az ember nagyságú állatokat. Nem csak azért mert a fent említett ezernyi halfaj tereli el az ember figyelmét, hanem a víz alatti fényjáték is megnehezíti, hogy a terepszínű teknősöket megtaláld. De amikor megtalálod… húúú barátom! Szavakba önthetetlen az izgalom mikor először látod meg őket! Arra gondolsz, milyen fenséges és milyen nyugalom és szelídség árad ezekből az állatokból! Komolyan repülnek a vízen. Szépen lassan harapdálják a tengeri füvet, és tudomást sem vesznek a körülöttük lévő izgatott, GoProzó emberekről, akik szó szerint karnyújtásnyira vannak tőlük. Imádom a természetet!!!

Teknősözés után, a déli meleg elől egy kis kifőzdét kerestünk, hogy a helyben fogott friss halakat kevés rizzsel és egy jó San Miguellel ráérősen elfogyasszuk. Persze ez után is baromi meleg volt, így a helyi biliárdterembe mentünk át szocializálódni. A helyi általános iskola egy köpésre van tőle, így mindig tele van biliárdozó gyerekekkel, vagy éppen sziesztázó felnőttekkel. Egy igazi semmittevésre sarkalló hely. A játék és beszélgetés után még egyszer visszamentünk a vízbe, és a várva várt vacsora előtt még kifeküdtünk napozni egyet a fehér homokba, hogy a kellemes délutáni melegben kicsit olvassunk, vagy aludjunk. Ez volt az egyik legjobb rész számomra, mert éppen a Nemo kapitányt olvastam, ami azért is volt sokkal jobb itt, mert könyv előtt, könyv közben és könyv után is ugyan abban a vízalatti csodavilágban voltam. Nagy mázli, hogy az Apon kezdtem el, fantasztikus élmény volt!
A vacsora után lézengtünk a faluban, ittunk egy Totoyt a helyiekkel és lazán elmélkedtünk a további terveinkről, az életről, a világmindenségről meg mindenről. De sajnos a 42-nél nekünk sem jutott jobb az eszünkbe, így csak sörözgettünk, és néztük a homokban játszó gyerekeket a naplementében.

Emlékezetes pillanatok

Eredetileg 2 napot szerettünk volna eltölteni a szigeten, mert az utolsó napunkon még terveztük, hogy elmennénk búvárkodni a Cebutól nem messze lévő bálnacápa merülőhelyre, hogy ezekkel a jámbor behemótokkal is úszhassunk. Mikor a reggelinket fogyasztottuk a visszaút napján, a recepciós néni sajnálattal közölte, hogy ma nem mennek hajók, mert víz alatti tájfun dúl a vidéken. Sajnos azóta sem kaptunk korrekt, tudományos választ, hogy mi is az a víz alatti tájfun, de a lényegen nem változtatott, maradnunk kellett. Mi sem volt magától értetődőbb, folytattuk ugyan ott ahol a abbahagytuk, és teljes nyugalommal megismételtük a tegnapot. Őszintén, még jól is esett.

De mikor a negyedik napon is ugyanazt mondta a néni, akkor már kicsit kezdtünk aggódni, mert akkor elindítunk egy késéi lavinát, amit a hátunk közepére sem kívántunk! Ha itt maradunk lekéssük a bacalodi buszt, akkor lekéssük a manilai gépet, akkor lekéssük a kantoni gépet, akkor nem érünk időben Nanjingba, így nem lesz időnk összepakolni és átmenni Shanghai-ba, hogy elérjük a Budapestre tartó gépet. Elkerülendő a katasztrófasorozatot, összeálltunk a többi turistával, hogy megmozgassunk mindent. Végül másnap hajnali 5-re ígértek egy hajót, ami kimenekít minket a szigetről. Mit volt mit tenni, sajnos megint egy napot kellett az édeni Apo Islandon eltöltsünk henyéléssel, biliárdozgatással és úszkálással. Viszont a pénzünk rohamosan fogyott, így utolsó estére már nem vettünk ki szállást, így felkészültünk, hogy a tengerparton alszunk. Ezt elősegítendő, a biliárteremben maradtunk és a helyi kosárdöntőt izgulhattuk végig már-már tiszteletbeli apoiként. Még szerencse, hogy a meccs 9 előtt pár perccel véget ért, mert ha meccs vége előtt ment volna el az áram a szigeten, ezek a feltüzelt, tintás férfiak tuti felgyújtották volna a szigetet. Zárójelben megjegyzem, a Fülöp-szigeteki nemzeti sport, vagyis a kosárlabda, nagy hasonlóságot mutat a magyar labdarúgással. Vagyis a helyieken kívül más nemzetet nem érdekel a helyi bajnokság, továbbá ők is reménytelenül bénák, viszont rajonganak a sportágért.

Hajnalban végül elindultunk Negros felé. Megkönnyebbülés volt, bár így is feszített tempót kellett diktáljunk, de ha elérjük a buszt Bacalodba, akkor meg vagyunk mentve. A hajó nagyon hasonlított, az európai hírportálok vezércikkein szereplő rémült közel-keleti családokkal megzsúfolt hajókákra, amik a görög tengerpartok felé, a szabadság felé viszi utasaikat.IMG_3984 Egymás hegyén, hátán ültek az emberek, akik minél hamarabb Negroson akartak lenni. Persze a víz alatti tájfun maradványaiból is kaptunk pár hullámpofont, így mikor partra szálltunk tényleg úgy néztünk ki, mint a menekültek. Csurom vizesek, fáradtak, de nagyon örülnek, hogy átértek a túlpartra.
De mikor visszanéztünk a napfelkeltében, és megláttuk az Apo Island sziluettjét, összeszorult a szívünk. Nehéz lesz azt a békét újra megtalálni!

+ There are no comments

Add yours