Trip to Xi’an 2. rész – Arab Kína

Trip to Xi’an 2. rész – Arab Kína


Leot nem kellett sokat győzködni, hogy velünk tartson egyet enni. Miközben elhaladtunk a Gu Luo mellett vicces gondolat suhant át az agyamon. Két magyar egy vietnámi-kínai sráccal, aki amerikai állampolgár elmegy Kína egyik nagyvárosában, hogy muszlim ételeket egyen. Szép kis katyvasz meg kell hagyni, de én már alig vártam, hogy bevessük magunk a Muszlim negyedbe. Már tervezgetés közben rátorzultam a kajákra miután láttam egy videót (spoiler veszély!), és emlékeztem is, hogy szuper kis hangulata volt az utcáknak, az ételekről pedig ne beszéljünk.

Jee, kezdjünk el enni!

Belépve a Dongmutou Shi-re, a negyed főutcájára totál megváltozott az egész városról alkotott eddig képünk! Színes standok, mosolygó emberek, nyüzsgés, vibrálás mindenhol. Sült ételek füstös szaga töltötte meg a levegőt, ami az árusok kiabálásával és a zenével csak még inkább zsúfoltabbá tette az utcácskát. Péntek este értünk a városba, így nem is vártunk mást, mint ezt! Balra préselt meleg gránátalma levet és teát árulnak, jobbra ürüsaslikot és rizspiskótát. De alig lehet haladni mert mindenki megáll, nézi hol mit lehet kapni, mérlegeli, hogy itt egyen vagy két méterrel feljebb. Annyi az étel, hogy beleszédül az ember! De ésszel kell közlekedni, mert a kifőzdés üstök kéménykéi az utcafrontra vannak irányítva, azokból meg úgy csap ki a láng, mintha valami rozsdás, olajhajtású rakéta lenne.

Rögtön megkóstoltunk egy birka saslikot (yángròu chuàn). 10 yuan volt mindössze, bár eléggé zsíros és belül nyers volt de legalább baromi csípős. Le is öblítettük egy meleg gránátlével, ami még jól is jött a hidegben. Aztán próbáltuk átverni magunk a tömegen, hogy megtaláljuk az igazi xi’ani ételt, a yángròu pàomót vagy ürülevelest. Amint megláttuk az éttermet beültünk és rendeltünk is. Hogy mi olyan különleges benne? Először is, mert sós, zsíros, igazi magyaros nehéz húsleves. De, és itt jön a csavar, rendelés után csak két lapos és tömör cipót kapsz, amit neked kell apró darabokra összetörnöd. Minél kisebb annál jobb –  és annál éhesebb leszel mire végzel. Mikor kész, a szakács, vagy inkább konyhás bácsi ráönt egy adag előre készített forró zöldséges húslevest tésztával. Az apróra tört kenyérdarabkák megszívják maguk a zsíros lével, amitől annak nem ázott kenyér, hanem galuska állaga lesz. Persze ezt utána kedved szerint ízesítheted chillivel, de ők leginkább savanyított foghagymával szeretik. Olyan zseniális, hogy minden nap ezt ettünk, mert már ki voltunk éhezve a jó, laktató és sós ételekre. Nanjing e tekintetben egy gasztrosivatag.

output_I78mtM

Ez után már kényelemesen sétáltunk végig az utcán és memorizáltuk, hogy mit kell majd a következőkben megkóstolnunk. A másik nagy sikert aratott utcai kaja a kínai hamburger néven becézett ròujiāmó. Az ürülevesbe darabolt pitát gőzön megpuhítják, majd beletöltenek egy nagy adag fűszerekben foszlósra főtt marhahúst, amit késsel pépesre vagdalnak. Erre egy kanál barna valamilyen szószt és abalét öntenek. Amilyen egyszerű olyan fantasztikus, bár egy kis zöldséggel még feljavítottuk volna. Az egyik nagyon csábító étel egy egyszerű lapos kenyér, szezámmaggal a tetején, vagyis nán. Totál rá voltam izgulva, mert végre sós, kenyeret ehetek volna Kínában, de sajnos addig mentünk jobb-balra a következő napokban és addig halogattuk a yángròu pàomó javára, hogy erről lecsúsztam. Nem baj van miért visszamenni! A másik amit nem kóstoltunk meg egy helyi édesség volt. Kissé túltelítődtünk már a sok cukorkától így nem volt nehéz ellenállni a huāshēng tángnak. Ez a dióval, mandulával és egyebekkel édesített karamellizált cukor kézzel készül az utcán. Van aki a nagy, vagy 4 kilós cukortömböt fával melegített vaslapra dobja és nagy fakalapácsokkal laposra alakítja, és van, aki egy fogasszerűre felhúzva nyújtva szálasra. Sajnos nem tudom, melyik munkafolyamat mit követ, de a végeredmény kis hengerekre összevágott, magokban forgatott cukorka lesz. Iszonyatosan dekoratív, de mi a sósban utaztunk. De had írjak arról, hogy akkor miket ettünk! Volt rántott banán, és egy rizskók féle piskóta, amit rózsalekvárba mártanak. Amíg én fűszeres birka lábfejet ettem, Wanda megkóstolt egy édességet, aminek ő válogathatta kis az összetevőit, majd azokat egy kerek formában, gőz alatt összeolvasztották és magvakban forgatták meg.

Megdöbbentően nem volt szemetes az utca, pedig ezer meg ezer ember halad itt végig. Egész gyakran voltak kukák, és azokból is úgy álltak ki a saslikos nyársak, mintha egy székelyföldi garabolyt pottyantottak volna az út közepére. Szóval a közmunkások jól teszik a dolguk, de ha ez havi biztos nem lenne elég, páran kiszedegetik a nyársakat a kukából, megtisztítják, és hát, gondolom hogy mit csinálnak vele… Nem is ettünk több yángròu chuànt.

Muszlim atmoszféra

Miután teleettük magunk, csak lézengtünk az ajándéktárgyakat, népművészeti festményeket és lényegében minden szir-szart áruló bazárban.  Arra számítottam, hogy az arab és kínai árusoknál csak egy rosszabb van hui, vagyis az itt élő muszlim kínai. De nem, vagy csak nem volt már kedvük ránk akaszkodni, mert lerít az arcunkról, hogy semmi szükségünk gagyi órára, Loui Vutton tárcára vagy éppen egy torz agyag katonára. Ellentétben annál inkább érdekelt minket a város Nagymecsetje (Da Qingzhen Si). Érdekes volt, ahogy a huik betekert fejjel, vagy fehér kelek sapkában sétálnak az utcákon, kicsit fura összhangot mutatva, ahogy az arab öltözködés a kínai arcokkal keveredik. Így még inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy nézhet ki egy kínai mecset. Azt kaptam amit vártam. Inkább hatott kínai kertnek, mint mecsetnek. Éppen csak az imaterem nézett ki úgy, ahogy egy rendes iszlám imateremnek ki kell nézni. Körös körül, kínai karakterek, és csak elvétve arab írás, valamint az általam annyira szeretett iszlám szimmetrikus építészeti stílusból sem sok maradt. Leginkább állatok és növények faragott domborművei díszítik a kertet, ami némileg ellentmond az iszlám állatábrázolás tilalmával. De a lényeget megkaptuk, mert összezavart, hogy tényleg Kínában vagyunk-e.

Az este megkoronázása egy nagyon személyes hangvételű kis történés volt. Kijöttünk a mecsetből és két kissrác – egyik 6-7, másik 9 körül lehetett – odajött hozzánk, kezüket az oldalukhoz szorítva, zavarban  felnéztek ránk és ezt kérdezték, tökéletes angolsággal:

  • Hello! Gyakorolhatom veletek az angolom?
  • Szia, persze!
  • Köszönöm. Az én nevem Ping. Üdvözöllek Kínában! Mi a kedvenc színed? Az én kedvencem a kék.
  • Az szép szín, nekem a zöld.
  • Szeretsz sportolni? Én nagyon szeretek kosárlabdázni.
  • Tényleg? Az szuper, én is kosaraztam régebben.
  • Köszönöm, hogy gyakorolhattam veletek! Jó utat és érezzétek jól magatok Kínában! Sziasztok!
  • Szia!

IMG_8377És elmentek. Két ilyen vagány kis töki, komolyan úgy átmelengette a szívünk, hogy szavak nincsenek rá. Szuperül elmondták azt a – gondolom előre jól begyakorolt – pár mondatot. Le a kalappal a bátorságuk előtt. Amondó vagyok, ha ők lesznek a jövőbeli Kína magja, akkor ez az ország nincs bajban.

1 comment

Add yours
  1. 1
    Trip to Xi’an 1. rész – Ahonnan a Selyemút elindul |

    […] Teljesen bizonyossággal ezt akkor mertük kijelenteni, amikor megérkeztünk a szállásunkra. Egy teljesen korrekt kis hostelben szálltunk meg – Jano’s Backpeckers, ajánlom minden jövőben Xi’anra utazónak –  ami a déli városkapu mellett, és a művész negyed közepén van beszorítva romkocsmákat idéző bárok közé. Centrális, olcsó és nemzetközi, így körülbelül 6 perc alatt lett is egy amcsi haverunk, Leo (los angeles-i geológus hallgató, hoppá!), akivel bevetettük magunk a belvárosba, hogy együnk valamit. A Muszlim negyed este leírhatatlan! Persze azért megpróbálom átadni, hogy mi is zajlik ott, de ez megérdemel egy külön blog bejegyzést. Folyt. köv.! […]

+ Leave a Comment