Trip to Xi’an 1. rész – Ahonnan a Selyemút elindul

Trip to Xi’an 1. rész – Ahonnan a Selyemút elindul


Sokat vacilláltunk Wandával, hova is utazzunk. Tervben volt a fujiani Xiamen és környéke, valamint Xi’an. Nehéz volt a választás, ugyanis mindkét hely az mellett, hogy csodaszép, már-már nevetséges összegből megközelíthető volt. Így ráálltunk a témára, kiolvastuk a Lonely-t, agyaltunk, listáztunk, de a végszót ismét csak tanult sinológus barátunk, Bin mondta ki:

„Ha azt akarod, hogy Wanda megértse Kínát, de nincs időtök Pekingre, akkor Xi’an! Xiamen is jó, szép, de ott a hakkákról tudna meg többet, míg Xi’an az öt ősi kínai főváros egyike, és az ottani látnivalók jól bemutatják az ősi Kína nagyságát.”

Lehet ezzel vitatkozni? Három évvel ezelőtt volt már szerencsém ott járni, hacsak extrém rövid időre is, és igazat kellett adjak Binnek. Nem mellesleg így Wandával látjuk Kína három arcát: A kínai-kínait Nanjinggal, a nyugati-kínait Shanghai-jal, és a muszlim-kínait Xi’annal. Zseniális kombináció, így már foglaltam is a repjegyet, ami 555 yuan volt tokkal-vonóval, oda-vissza. Vagyis gyakorlatilag semmi, ha összevetjük, hogy csak Shnaghai-ba 100 yuan a vonat. Oda! Szóval nekilendültünk és 1 óra 45 perc repülés és több mint 1000 km megtétele után leszálltunk Xi’anban.

Xi’an, most tényleg, miért??

Rutinosan előre leszedtem a Google-ról egy térképet, hogy metrót tudjunk használni, és ne ezzel kelljen időt eltölteni, hisz van elég látnivaló, az idő meg csak fogy. Ebben a szép történetben az első hiba ott van, hogy a metróhálózat még nincs kész. Pontosabban csak két vonal üzemel – és az nyilván nem volt kész, ami nekünk kellett volna –  a többit csak jövőre adják át, és ami a kezemben van, az csak a 2016-os dizájnos terv. Először azt hittem összerogyok a nevetéstől. Hogy lehet, hogy egy 8,5 milliós városban két metróvonal legyen?? Aztán rájöttem, hogy Nanjing is pontosan ilyen nyomorult helyzetben volt 2014-ben, csak ott még ennél is több ember élt.. Sebaj, gondoltuk Wandával, akkor megyünk busszal. Ott rogytam össze újra, mert egy busztársaság fuvarozza az embereket a belváros és a reptér között, szóval 25 yuan volt fejenként.

A reptér egy óra buszútra van a Központi Vasútállomástól, így az ablakon keresztül volt időnk ráhangolódni, mi is várhat ránk. Bár ezt a részt istenigazából kihagytuk volna. Hogy miért? Szerencsétlenségünkre egy hideg és extrém szmogos napon landoltunk, így az amúgy is lelketlen 35-40 emeletes kínai lakópark túlzás nélkül megmérgezte a lelkünk. Kicsit olyan volt mintha milliónyi homokszínű, ködbe burkolt mordori torony őrködne és nyomna össze, ami 360°-ban körbevesz és csak a távolban előbukkanó erőművek hűtőtornyai adnak bármilyen támpontot, hogy igenis haladsz előre, megnyugtatva, hogy egyszer vége lesz ennek az ördögi lakótelepnek. De ha nem a messzi távolba meredve próbáltuk elterelni a figyelmünket, és közvetlen az út szélére koncentráltunk az sem volt sokkal jobb. Maszkos emberek próbáltak selfie botokat eladni, centi vastag por lepte autók és koszos porták között. Ha ez még nem lenne elég a mordori-apokaliptikus hangulathoz a fák levelei is szürkék voltak a portól. Mintha minden peronoszpórás lenne. Biztos vagyok benne, hogy nem így kellene bemutatni egy nagy múltú kínai várost, de Xi’an kezdte. Szeneslapáttal vágott arcba minket a kínai tél és minden, ami vele jár.

Átalakulás

Végül leszálltunk a buszról és a Mátétól kapott kis maszkjainkat felavatva úgy döntöttünk gyalog megyünk el a szállásunkra, ami a déli városkapuál volt. Megérkezve a belvárosba persze javult a helyzet de nem sokkal. A por megmaradt, de a panelóriásokat felváltotta a kínai funkcionalista építészet másik teremtménye, az ocsmány irodaház. Viszont a muszlim behatás már itt érződött, mert sokkal nagyobb pezsgés fogadott minket, mint ami Nanjingban valaha is. Izgalmas kavalkád: duda, buszhordák, száguldozó motorosok és tuk-tukok, utcai fűszerárusok, kenyérsütők miegymás. Enyhén dzsungeli káosz uralkodott, amire még rátett egy lapáttal, hogy a villanyoszlopokon olyan masszív távvezeték halmaz volt, hogy az már szavakkal leírhatatlan. De felcsillant a remény, hogy mégis jó helyet választottunk!

Teljesen bizonyossággal ezt akkor mertük kijelenteni, amikor megérkeztünk a szállásunkra. Egy teljesen korrekt kis hostelben szálltunk meg – Jano’s Backpeckers, ajánlom minden jövőben Xi’anra utazónak –  ami a déli városkapu mellett, és a művész negyed közepén van beszorítva romkocsmákat idéző bárok közé. Centrális, olcsó és nemzetközi, így körülbelül 6 perc alatt lett is egy amcsi haverunk, Leo (los angeles-i geológus hallgató, hoppá!), akivel bevetettük magunk a belvárosba, hogy együnk valamit. A Muszlim negyed este leírhatatlan! Persze azért megpróbálom átadni, hogy mi is zajlik ott, de ez megérdemel egy külön blog bejegyzést. Folyt. köv.!

Járjuk körbe a várost

Mint már mondtam a metróhálózat nem éppen a legfejlettebb, de ha jó helyre teszi az ember a bázisát, tulajdonképpen minden 20-30 perc sétával megközelíthető.

Xi’an a Zhou-dinasztia alatt lett főváros, de ereje teljét a Tangok alatt érte el, amikor is az akkori világ legnagyobb városa volt. A nevében is már benne van az akkori szerepe, Biztos hely Nyugaton, vagy Biztosított Nyugat. Ez volt az akkori kínaiak által lakott terület legnyugatibb nagyvárosa, és egyben bástyája a „barbárok” ellen. Nem mellesleg a selyemút kiindulási pontja. Így vitán felüli, hogy hadászati szempontból extrém biztosítottnak és erősnek kellett lennie. A penge másik végén pedig egy ősi diverz közösség sorakozott fel tele bürokratákkal, katonákkal, kereskedőkkel, szerzetesekkel, költőkkel, építészekkel  a legkülönbözőbb vallásokból.

A bástya szerepet mi sem bizonyítja jobban, mint az irdatlan Városfal, amivel ma már csak két város büszkélkedhet, Xi’an és Nanjing. A városfalat a Hua Shanos túránk után sikerült megnézzük. Gigászi, erőt parancsoló, nincs jobb szó. 14 km kerületű, 12 méter vastag és több mint három emelet magas és 700 éves. Az igazi turista bérelt biciklivel nézi meg. Mikor felmentünk éppen sötétedés előtt jártunk, így mi csak leültünk egy padra, és megpihentettük lépcsőktől elcsigázott lábainkat és beszívtuk az akkorra már megtisztult levegőjű xi’ani belváros látványát. És megittuk a maradék barack pálinkát, mint győzelmi ambróziát, ha szabad éljek a szófordulattal.

A városfal öleli körül Xi’an lényegi részét. Ez a bő 72 km2-es terület lefedi az ősi kínai, a selyemút lévén beszűrődött arab behatás és a mai tartományi főváros központi elemeit. Xi’an szimbóluma viszont nem a városfal, hanem a Dob- és Harang-torony (Gu-Luo és Zhong Lou), amik a turisták és helyiek fő tájékozódási pontját adják. Ezeknek anno időjelző és riasztó szerepe volt, valamint az akkori rendeleteket is itt hirdették ki. Nagyon tetszett, ahogy ezek a monumentális régi épületek uralják és elvonják a figyelmet a plázákról és irodaházakról, amik kicsit összenyomják az embert. Ez a két jó, 700 éves épület erőt ad, hogy beljebb merészkedjen az ember a muszlim negyedbe. Mindkét torony pénzt és energiát nem kímélve este ki van világítva, és a fényük alatt zajlik az élet tovább. Vagy pontosabban akkor indul be jó muszlim szokás szerint. Utcazenészek, sárkányeregetők és árusok lepik el az utcákat, hogy a pénz gazdát cserélhessen zseniális zsibvásári hangulatot kreálva.

Sajnos ez a pár nap nem volt elég, hogy mindent megnézzünk, így választani kellett a Nagy Vadlúdpagoda (Dan Yan Ta) és Jindi császár sírja (Hán Yánglíng) közt. Végül az utóbbi győzött, mert a sír és a vele feltárt több mint 50000 agyag figura nagyobb spektrumban mutatja be a Han-kori élet minden napjait. A Lonely Planet szerint kissé alulértékelt látványosság (hát so-so) kissé kívül esik a várostól, de metro-busz kombinációval frankón meg lehet közelíteni. Hogy miért mondtam, hogy so-so? A Terrakotta hadsereg után kissé ovisnak ható 50 centis agyagszobrocskák nem voltak valami impulzívak, főleg, hogy túl sötét volt a kiállító teremben. Őszintén a hideg futkosott a hátunkon, ahogy a porba temetett, vagy éppen álló kar nélküli agyagemberkék ránk néztek. Másik oldalról, viszont tényleg érdemes volt bemenni, mert valóban nagy dokumentációs értékkel bír a hely. A Hanok i.e. 206 – i.u.220-ig uralkodtak, és ez a leletegyüttes mutatja, milyen összetett társadalomban éltek, milyen tudással művelték környezetüket és fejlett volt a művészi érzékük. A több ezer női-férfi agyagbábú mellett szintén ezres nagyságrendben temettek el a császárral ló, ökör, kecske, birka, disznó, kutya és malac figurákat. Plusz a mezőgazdasági munkákhoz szükséges eszközöket, szekereket, háztartási eszközöket, és ha ez még nem lenne elég, minden bábú fel volt öltöztetve, a korabeli ruhát megörökítve. Szóval zseniális kis hely volt, bár addigra már inkább a hazaúton járt az eszünk, és  sírhalom körül sétálgatva, sörözgetve töltöttük az időnket. (Szerk. megjegyzés: Nem csak azért mert végre láttuk a kék eget, hanem mert lekéstük a buszt Xi’anba.)

De Xi’an igazi turisztikai értéke nem a városban található. 30 km-re keletre felsorakozva várja a látogatókat a Terrakotta hadsereg (Bingmayong), ami népszerűségében vetekszik a Nagy Fallal és a Tiltott várossal. De erről is később mesélnék, ezzel a kis mozdulattal is elővetítve egy Xi’an trilógiát!

Pacsi!

IMG_3572

+ There are no comments

Add yours