Shanghai baby!

Shanghai baby!


Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor 7. általánosban felmentünk vonattal Kecskemétről a nagy öreg Budapestre, mert hogy valamilyen cipőt csak a Westendben lehetett kapni. Gondolok itt arra, hogy a világ egyik legfelkapottabb városa csupán cirka 2 órára van tőlünk, és még mások adott esetben évetek várnak/készülnek, hogy eljuthassanak a kínai ígéretek földjére, addig mi egy pár perces szervezés után egy könnyed hétvégi túra alatt terveztük megismerni Shanghai-t.
Gondolom a város történelme nem sok embert hozna lázba és már talán át is lapoznátok Ézsi valamelyik like-vadász írására, így maradjunk a szigorúan szubjektív élményeknél.
Shanghai-t nehéz nem szeretni, sőt, nehéz egyenesen nem rajongani érte. A misztikus történelem, a várost övező legendák, a tényleg egészen parádés gazdasági eredmények, A-katergóriás látnivalók, napfény és csillogás, pénz pénz és pénz. Mi más kéne még, hogy évente kb. 8 millió külföldi és 80 millió helyi turista árassza el a város utcáit, és egyen meg több millió tonna csirkeláblevest a kis kifőzdékben. Persze mindenki mást keres, a vidékről ide érkező milliók jobb életkörülményeket, munkát és kenyeret (rizst), a nyugati civilizációk tehetősebb rétege egy kis arconpörgést, a helyi milliárdosok meg gyakorlatilag bármit és mindent. Erről egyébként volt egy remek kis írás egyik kedvenc utazós blogunkban, a lényeg:

“A legtöbben természetesen a sokat emlegetett kínai középosztály tagjai közül vannak itt. Ők azok, akik ha csak eggyel több telefont vesznek, már megborul a világgazdaság, és akik ha csak eggyel többször mennek el nyaralni, már országok turizmusának sorsa fordul meg. Minden pillanatban villannak a szelfik a háttérben a Pudonggal, de közben érezhető, hogy ez nekik nem csak egy szép kép a családi albumba.

Az arcokon ott a büszkeség és az eltökéltség. Ez itt egyszerre önmegerősítés és motivációs tréning. Arról is szól, hogy “igen, már eddig is hatalmasat dobtunk”, meg arról is, hogy “a java még hátravan”. És ha figyelembe vesszük, hogy huszonöt éve nem nagyon volt itt semmi, ma meg a csodájára jár a világ, akkor az önbizalomra, és a bizakodásra is minden okuk megvan. (Korábban persze volt itt csillogás: a város történetéről ajánlom a Khívától keletre posztját.)”

Természetesen mi kevésbe magasztok eszmék miatt ruccantunk át két napra, de a lényeg ugyanaz. Shanghai valahol mindenkit elragad és egy kicsit beszippant. Biztos nem én vagyok az első, akinek a várost átszelő Huangpu folyó partján elterülő Bund környéke láttán elállt a szava. Villódzó neonfények, másvilági felhőkarcolók, utópisztikus TV-torony, sok százezer ember és szelfibot (mindenki kedvéért aki nem ismerné ezt a világunkat hamarosan romba döntő ördögi találmányt) és persze mi hárman, egyszerű egyetemisták Nanjingból.
DSC_5201Ott álltunk tehát mi is, és pár órára részesei voltunk az előttünk íródó történelemnek. Hiszen a város még korántsem érte el határait és szinte félő belegondolni, hogy milyen lesz Shanghai 10-20-50 év múlva.
A Bund-ot egyébként érdemes több napszakban is felkeresni, hiszen – mint a világ kb. összes híres helye – teljesen más arcát mutatja napszaktól függően. Amíg éjszaka a földöntúli nyüzsgés a brutális, addig kora hajnalban az ébredező város, az előmerészkedő helyi öregek (vagy csak egyszerűen este nem láttuk őket mert annyiak vannak) és a buliból hazafelé tartó csitrik jelentették számomra a kellemes meglepetést. Itt még menő hátrafelé futni és közben tapsolni reggelente, tai chi-zni, vagy bármi mást csinálni, senki nem fog bolondnak nézni. Mi csak fotózgattunk és talán mi voltunk a legfurábbak.

A Bund-on kívül még megannyi más dolgot is lehet itt csinálni, megnéztük mi is a Yu Gardent, a People Square-t, barangoltunk az óváros bazárjaiban (kínai bazár vigyázat, nem az az arab féle), bejártuk a vibráló East Nanjing Road-ot oda vissza, ettünk jó, kevésbé jó és szar (de legalább drága) kajákat, hamis cuccokra vadásztunk Han City hírhedt plázájában, mellékutcákban fotózgattunk, a francia negyed forgatagában szidtuk a sok turistát majd hazafelé majdnem lekéstük a nanjingi gyorsot.
Shanghai-t szeretjük, de személy szerint én még nem estem szerelembe a várossal. Talán legközelebb.

1 comment

Add yours

+ Leave a Comment